Van egy barátom, aki nagyon ért a számítástechnikához, velem ellentétben. Általában ő szokott nekem segíteni, ha valamit nem értek vagy nem tudom, hogyan kell csinálni. És azt is ő szokta nekem megoldani, ha elromlik a laptopom. Informatikusként dolgozik és a munkájából kifolyólag azzal is foglalkozik, hogy alkalmazásokat és programokat készít. Emellett persze rengeteg más dologhoz is ért, épp ezért volt ő az első ember, akire gondoltam, amikor úgy gondoltam, hogy szeretnék egy saját weboldalt, ahol a saját blogomat írnám. Természetesen segített is, azóta pedig rendszeresen írom a blogot, ami többek között utazásról és a főzésről, illetve sütésről szól. Ugyanis én cukrász vagyok, a férjem pedig szakács. Munkánkból adódóan pedig rengeteget utazunk, és szerettem volna, ha lenne egy hely, ahol minden gondolatomat, tanácsomat és emlékemet összegyűjthetném. Így is lett szerencsére, az ő segítségével.
Tavaly nyáron elutaztunk ismét külföldre a férjemmel, mert meghívtak minket egy gasztronómiai fesztiválra. Már utazás előtt két héttel is teljesen be voltunk zsongva, hát még aznap, amikor taxival kimentünk a repülőtérre. Nem tudtuk pontosan, hogy ott mi is vár majd ránk, de nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen emlékekkel és tapasztalatokkal térhetünk majd onnan vissza. Sajnos csak három napos volt ez a fesztivál, így mi is csak három napot maradtunk ott, de ez a három nap alatt is csodásan éreztük magunkat. Hiába volt ez a munkánk, hogy oda kellett utaznunk és részt kellett rajta vennünk, olyan volt ez számunka még így is, mint egy nyaralás. Csodás idő volt, egész végig sütött a nap, a tengerpart mellett voltunk és finomakat ettünk, miközben új embereket ismertünk meg a szakmán belül.
Hatalmas fesztivál volt, egy óriási telken volt megtartva, olyan volt az egész, mintha valami luxus szállodában lettünk volna, miközben az csak a fesztivál helyszíne volt, a hotel nem is az a hatalmas nagy épület volt, ami ott volt. Pedig én az elején teljesen azt hittem, hogy az a hotel, ez pedig a hozzátartozó külső rész. Akkora volt az a kert, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem, legyen, mondjuk park, mint az egész Margitsziget.
Tökéletesen be volt rendezve az egész terület és akkora asztalok voltak megterítve minden finomsággal, hogy nem is tudtam, hova nézzek, ahol nem ételt látok. Előadásokat tartottak, rengeteg országból hívtak oda tehetséges cukrászokat és szakácsokat, akik a saját különlegességüket is mutatták be, sőt, mellette még a saját nemzetük specialitását is elkészítették és azt is bemutatták a közönségnek. Érdekes dolgokat láttam és kóstoltam és nem tudok olyan ételt mondani, ami ne ízlett volna. Maximum olyat tudnék mondani, amit én lehet, hogy másképpen csináltam volna, mert nekem más az ízlésem, vagy másképpen tanultam. Mindenesetre nagyon tanulságos volt.
A rendezvényen tökéletes díszítés volt, pompázott az egész hely. Volt egy verseny is, ott az volt a feladat, hogy egy süteményt kellett adott idő alatt elkészíteni, utána pedig a közönség szavazata alapján döntöttek, hogy kié lett a legfinomabb. A győztes süteményt pedig egy asztalra tették, amit teleraktak lufival is, sőt, volt köztük héliumos lufi is. Egész nap azon nevettünk, ahogy a héliumtól vicces hangon kommunikáltunk, nap végén Activity-ztünk is, és játék közben is a héliumot felszívtuk és olyan hangon kellett körbeírni az adott feladatot. A hélium palack ott állt készenlétben, hogy ha esetleg szeretnék további lufikat gyártani, akkor legyen hozzá anyag. Nagyon jókat nevettem rajta, hogy a felnőtt emberek milyen jól el tudják magukat szintén ezzel foglalni.
Aztán, amikor hazajöttünk, természetesen megírtam róla a blogbejegyzésemet a weboldalamra, amit azóta rengetegen megnéztek, elolvastak, kommentáltak, sőt, voltak olyanok is, akik a saját közösségi oldalukon is megosztották a blogomat. Ez igazán jól esett, örülök neki, hogy van értelme annak, amit csinálok.