Elég sok időt töltök számítógépezéssel. Nagyon szeretek az interneten kutakodni, olvasgatni, nézelődni. A világhálón mindent megtalálok, amit csak szeretnék, mindenről tájékozódhatok. Természetesen, amikor eldöntöttem, hogy napelemrendszert szeretnék vásárolni, akkor is egyből a laptopomat kapcsoltam be, mivel utána akartam nézni az áraknak. Úgy tudom, hogy a napelemekbe érdemes fektetni, mivel a napelem rendszer költségei 8-10 éven belül megtérülnek, azonban mégiscsak lényeges, hogy van-e a bankszámlámon annyi pénz, amennyibe kerül.
Nagyon hamar rátaláltam a napelemrendszer.hu weboldalra, amiből kiderült, hogy már van napelem uniós támogatás is. A lakossági energiahatékonysági hitelprogram által 0%-os hitelből lehet megvásárolni a saját napelem rendszeredet. A minimum 500 ezer, maximum 10 millió forint közötti kölcsön nem csak napelemekre fordítható, hanem napkollektorokra, hőszivattyúk telepítésére, hőszigetelésre, fűtésrendszerek korszerűsítésére és nyílászárók cseréjére is. A keretösszeg 105,2 milliárd forint, aminek maximum a felét a társasházak és a lakásszövetkezetek kapják meg, viszont a többi a magyar lakosság között kerül kiosztásra.
A pályázatnak természetesen vannak feltételei is. A Magyar Fejlesztési Bank által kínált hitelhez szükség van 10 % saját forrásra. Ez szerencsére számomra nem probléma. Van félretett pénzem, szóval gond nélkül ki tudnám fizetni azt a bizonyos 10 %-ot. A futamidő nagyon kedvező, hiszen húsz éven belül kell visszafizetni a kölcsönkapott pénzt.
A weboldalon nem csak a pályázat konkrét részleteiről lehet informálódni, hanem a napelem rendszerek megtérüléséről és kiépítéséről is szó van.
Ahogy azt előre gondoltam, a fotovoltaikus rendszerek nem csak a károsanyag-kibocsátás mértékét csökkentik, hanem megtérülő beruházást is jelentenek. A napelemek a napsütéses órákban folyamatosan termelik az áramot, de természetesen nem pont annyit, amennyire a háztartásokban szükség van. A pluszba termelt áram a hálózatra töltődik fel, amiért a szolgáltatónak fizetnie kell. Ennek értelmében a napelemekkel rendelkező személyek is energiatermelővé válnak. Ezzel pénzt lehet keresni, illetve a havi villanyszámláktól meg lehet szabadulni. Előfordulhat persze az is, hogy a napelemek kevesebb áramot termelnek, mint amennyire szükség van, azonban szerintem az sem rossz, ha a villanyszámlának csak egy kis töredékét kell kifizetni.
A napelem rendszerek megfelelő, igényes kialakítása lényeges ahhoz, hogy a beruházás valóban megtérülő legyen. Profi szakemberekre van szükség, akik alapos munkát végeznek, valamint jó minőségű napelemeket kell vásárolni. A napelemrendszer.hu szerkesztői a Sharp termékeit ajánlják, mivel azoknak elképesztően szigorú minőségbiztosítási ellenőrzéseken kell átmenniük, mielőtt piacra kerülnek. A gyártó annyira bízik termékeiben, hogy 25 éves teljesítménygaranciát vállal rájuk, ami azt jelenti, hogy a napelemeknek 25 év múlva is minimum 80%-os teljesítménnyel kell működniük.
Örülök, hogy rátaláltam a napelem uniós támogatásra. Nyilvánvalóan megpályázom a hitelt, nem sokat kellett ezen töprengenem. Remélem, hogy sikerül nyernem, azonban ha mégsem, valószínűleg akkor is megvásárlom a napelemrendszert, hiszen úgyis megtérülő a beruházás.