A legjobb számítógépet a világon meg kell védeni minden káros behatástól

Elég matekos beállítottságú voltam, már egész kiskoromban is. Amikor aztán találkoztam egy számítógéppel, egyből beleszerettem. Az iskolában is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a számítás technika iránya lesz megfelelő nekem. Nem is csalódtam, ilyen irányban folytattam felsőfokú tanulmányaimat, és mind a mai napig boldog informatikus vagyok. Ennyi bemutatkozás után, ha megkérdezném az olvasót, hogy miképp képez el, valószínűleg olyan válaszokat kapnék, hogy egy egyedülálló, zsíros hajú, szemüveges, vékony alak vagyok, kissé ódivatú, kockás ingben, öltöny nadrágban, laptoppal a hónom alatt. Lehet, hogy általánosságban véve igaz lenne ez a beskatulyázás, de kifejezetten másképp festek, mint az imént leírtak. Akikkel élőben találkozok, azok elsőre nem is nagyon hiszik, hogy tényleg a számítógépekkel foglalkozom.

Ennek egyik oka lehet, hogy az egyik kedvenc hobbim a motorozás. Persze nem robogóval szoktam szelni az utakat. Még egy motoros bandában is benne vagyok, persze semmi olyan radikális dolgot nem művelünk, mint amit sokszor a filmekben látni, egyszerűen csak szeretjük a motorokat és a sebességet, meg persze egymás társaságát. Amikor ezt meghallják az emberek, rögtön faggatni kezdenek, hogy milyen durva dolgokat szoktunk csinálni banda szinten. Még olyan kérdést is hallottam, hogy szoktunk –e egyáltalán bukósisakot hordani. Mondanom sem kell, hogy természetesen szoktunk. Nem hülyék vagyunk, csak motorosok. Mint informatikus, szakértőként állíthatom, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az agynál tökéletesebb és jobb számítógép nem létezik, miért ne védenénk hát meg, minden lehetséges eszközzel?

Én is hordok tehát fejvédőt, nem is akár milyet. Sok kezdő motorosnál hallom, hogy nem igazán tudják eldönteni, hogy milyen sisakot lenne érdemes venniük. Egyrészről nem akarnak elsőre túl drágát venni, hiszen nem is biztos, hogy annyira be fog jönni nekik ez a dolog, másrészről azért ők is olyat szeretnének, ami baj esetén képes megvédeni az életüket, viszont tapasztalat hiányában nem igazán tudják eldönteni maguktól. Nos, mint lelkiismeretes informatikus szeretném megvédeni az ő kitűnő ”számítógépeiket” is, ezért adok néhány tippet ezzel kapcsolatban. Először is, ha olcsón akarunk ilyesmihez jutni, akkor sem érdemes kimenni egy lomi piacra és ott beszerezni az áhított tárgyat. Inkább várjuk meg egy komolyabb cég bukósisak akcióját. Jelen esetben ugyanis különösen is igaz, hogy a minőség a legfontosabb. Semmiképp nem éri meg olyan protektort beszerezni, ami aztán nem véd meg minket, ha kell, ennyi erővel a pénzüket is kidobhatnánk az ablakon. De honnan lehet tudni melyik a jó minőségű sisak, és melyik az átverés? Bizonyára ez is megfogalmazódik a fejekben, de a válasz nem is annyira nehéz. Az Európai Uniónak ugyanis van egy szabvány tesztje, az ECE 22.05. Azok a sisakok, amelyek átmennek a vizsgálaton, kapnak egy logót, ami tanúskodik erről. Az ilyen sisakokat érdemes keresni, ugyanis azok a sisakok, amiken nincs jel, valószínűleg megbuktak, vagy nem is tesztelték őket. viszont ahol látjuk a szimbólumot, ott biztosak lehetünk abban, hogy nem csak dísznek fogjuk hordani az adott tárgyat.

Ennél kicsit komolyabb teszt a SHARP, amit az angol kormány fejlesztett ki. Itt már nem csak az egyenes ütéseket, de a csavart és oldalról jövő erőhatásokat is tesztelik, így a végeredmény sokkal közelebb áll a valós védettséghez. Ráadásul az eredmények nyilvánosak, így tehát magunk is kikereshetjük őket, és akár össze is hasonlíthatjuk, más sisakokkal.

Jó tanács még, hogy ne csak a minőséget figyeljék az újoncok, hanem a kényelmet is. Hiába nyújt tökéletes védelmet egy sisak, ha egyszer fél óra után már nem bírjuk tovább tartani a fejünket benne. Az ideális fejvédő jól néz ki, kényelmes, és képes megóvni minket a komolyabb behatásoktól. Szerencsére egészen olcsón is lehet találni jól kinéző bukókat, amik még a különböző teszteken is megfeleltek, ráadásul az akciók sem ritkák, így nem kell sokat keresgetnünk vagy várnunk, amíg megtaláljuk az igazit. Utána aztán motorra fel, és irány az ég alja.