Sokszor elhangzik mostanában az a mondat, hogy úgy repül az idő. Folyamatosan felgyorsulva változik körülöttünk minden, ezért néha olyan, mint ha egy nap egy év lenne, vagy egy év telik el olyan gyorsan, mint egy nap. Az információ gyors terjedése szintén azt az érzést kelti bennünk, hogy minden gyorsabb.
Mikor gyerekek voltunk, eltelt vagy egy év, mire a mozikból az otthonunkba jutottak a legújabb mesék és másolt kazettán akadozva megtudtuk nézni őket. Manapság már az előtt felkerülnek a netre ezek az új alkotások, hogy megjelennének a mozikban. Nagyobb becsben is tartom azokat a VHS kazettákat, amiket még a kilencvenes években apám nagy nehezen, véres verejtékkel tudott nekünk összeszerezni. Nem jártunk sokat videó tékába, inkább megvártuk, hogy meglegyenek saját kazin a filmek, így szép gyűjteményt sikerült felhalmoznunk. Van ugyan otthon video lejátszónk, de néha annyira zakatol, hogy borzalom. Lehet, hogy csak elszoktam tőle, de mindig nagyon félek a hangokat hallva, hogy bekapja a szalagot és annyi a kedvenc kis emlékeimnek. A gyűjteményemben van sok pótolhatatlan emlék is, amit már sehonnan nem tudnék beszerezni, ha tönkremenne a felvétel.
Bár egy digitálisan lejátszott film sosem tudja azt az élményt adni, mint mikor visszatekerem a kazettát, beállítom, hogy ne legyen annyira szemcsés és elindítom a filmet, mégis arra jutottam, hogy digitalizáltatom legalább azokat a VHS-eket, amikről feltétlenül életbe vágó, hogy legyen biztonsági másolatom.
A szomszédunkban Pesterzsébeten találtam is egy kis vállalkozást, akik VHS digalizálással foglalkoznak. A weboldaluk szerint nagyon profik a szakmában és nagy gondosságot fordítanak a minőségre is.
A jövő héten rá is szánom magam szerintem és elviszem a kedvenc kópiáimat.
Addig pedig inkább azokat nézem, amiknél még nincsen megnyúlva teljesen a szalag.